Ugrás a tartalomra

Feldarabolták a lopott Ladát

Létrehozva
Egy retró „kocka Ladát” loptak el, majd daraboltak össze azok az ózdi fiatalemberek, akiket a rendőrök rövid idő alatt elfogtak.
Kép
fotó: poloce.hu

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárását az Ózdi Rendőrkapitányság két 17 éves ózdi fiatalemberrel szemben. A gyanúsítottak június 13-án egy ózdi telephelyről elloptak egy Lada személygépkocsit, amit később feldaraboltak, és egy fémátvevőhelyen értékesítettek, alig több mint 30 ezer forintért.

Kép

A bejelentést követően az Ózdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársai felderítették a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak a rendőrségre, ahol beismerő vallomást tettek.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.