Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 31 éves sajószentpéteri férfivel szemben. A gyanúsított 2021. június 11-én 22 óra körül egy hejőkürti telepről elvitt egy raklap televíziót, ezzel a tolvaj közel másfél millió forint kárt okozott a sértettnek. Az összesen 18 készülékből a férfi hármat megtartott magának, míg a többit darabonként 30 000 forintért eladta - adott tájékoztatást az ügy részleteiről a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az eljárás eredményeként a nyomozók azonosították, majd elfogták a a gyanusítottat, a megkárosított cég képviselőjének pedig átadták a lefoglalt három televíziót.
Ellopott egy raklap tévét, de a rendőrség képben volt
Létrehozva
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy hejőkürti telephelyről eltulajdonított egy raklapnyi, összesen 18 darab televíziót.
Ez is érdekelhet
Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.