Ugrás a tartalomra

Autóval segíti az önkormányzat a rendőrség terepmunkáját

Létrehozva
Pénteken a terepviszonyokhoz könnyebben alkalmazkodó járőrautót adományozott a város a rendőrségnek, akik így a nehezen megközelíthető helyszíneket is sikeresebben fedik le munkájukkal.

Az „Együtt a biztonságért!”-jelmondat jegyében folytatta a miskolci önkormányzat a városi rendőrök munkájának támogatását. A Dacia Duster típusú autó szimbolikus adományozásakor Veres Pál polgármester elmondta, a városvezetés alapvető célja tovább javítani Miskolc közbiztonságát. Ennek érdekében a hivatal együttműködik a városi és a megyei rendőrséggel, illetve a rendészekkel.

Preview Image
Képgalériánk az adományautó átadásáról; Fotók: Juhász Ákos

A közvetlen anyagi támogatás és akciószintű kooperáció mellett a most átadott gépkocsi az egyébként nehezen bejárható külterületi részeken könnyíti majd meg a rendőri munkát.

Kiss Attila megyei rendőrfőkapitány megköszönte a támogatást, majd kifejtette, hogy az adomány nagyban segíti majd a rendfenntartói munkát. Hozzátette: Miskolc zászlóshajó, mert ha itt javul a közbiztonság, az kihat az egész megyére.

Konkrét intézkedések szintjén megemlítette, növelték a rendőri jelenlétet a problémás városrészeken: a belvárosban, Lyukóvölgyben, a Vasgyári piac környékén és a Számozott utcáknál.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.