Ugrás a tartalomra

Ítélet az edelényi tolvaj ügyében

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járásbíróság november 4-én előkészítő ülésen hozott ítéletet egy edelényi férfi ügyében.

A tolvaj áprilisban néhány nap alatt hat edelényi ingatlanból, illetve udvaron parkoló nyitott járműből lopott el szerszámokat és elektronikai eszközöket, többek között mobiltelefont, táblagépet, fegyverlámpát, sarokcsiszolót, ragasztópisztolyt. Egyes esetekben a vádlottat megzavarták, ezért felhagyott cselekményével, más esetben nem járt sikerrel a zár feltörése során, ezért nem tudott értékeket magához venni. Egy alkalommal a férfi egy lakóház előtti beállón parkoló személygépkocsit a benne hagyott kulccsal beindított és azzal Edelény belterületén „ment egy kört”, majd tartva a rendőri intézkedéstől leparkolta a járművet és elsietett.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság kifosztás, jármű önkényes elvétele, valamint lopás bűntette miatt 3 év 10 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként esett latba a vádlott beismerő vallomása, az, hogy két cselekmény kísérleti szakban rekedt, továbbá, hogy a kár jelentős része megtérült. A bíróság súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét, speciális bűnismétlő voltát, mivel korábban is lopási cselekmény miatt volt elítélve.
 
Az ítélet nem jogerős.
 

Ez is érdekelhet

rendőrség police
Ezt a kerékpárost keresi a rendőrség: súlyos balesetet okozott
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Kerékpárost keres a rendőrség egy miskolci baleset miatt.
Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.