Ugrás a tartalomra

Afgán állampolgárokat tartóztattak fel Borsodban

Létrehozva
A rendőrök hat határsértőt tartóztattak fel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, akik jogellenesen próbáltak meg bejutni az országba.

A rendőrség tájékoztatása szerint december 1-jén Sajópálfala közelében, az M30-ason haladt egy tehergépkocsi, amikor egy külföldi kamionos jelezte a magyar hatóságoknak, hogy a jármű ponyváját valaki kivágta, és megítélése szerint emberek lehetnek a raktérben.

A bejelentésre azonnal reagáltak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, és a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai, majd a helyszínen elfogtak hat férfit, akik afgán állampolgárnak vallották magukat. A férfiak azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.