Ugrás a tartalomra

Több mint kétmilliót csalt ki idősektől

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben csalás és kifosztás bűntette miatt indult büntetőeljárás - tájékoztatott a rendőség.

A  gyanúsított társával együtt 2020 nyarától kezdődően – magukat rendőrnek, illetve egészségügyi dolgozónak kiadva – egy idős miskolci házaspár bizalmába férkőzött, és hamis indokkal egy gyógyszer beszerzésének ürügyén rábírták őket 200 ezer forint készpénz átadására. 
Egy másik alkalommal pedig elérték, hogy az idősek több, mint másfél millió forint értékű megtakarításukat kivegyék és az összeget a lakásukban helyezzék el, amelyet a gyanúsított és társa – a sértettek figyelmét elterelve – további 700 ezer forinttal együtt eltulajdonított.

A bíróság megítélése szerint a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy az eddig ismeretlen társával összebeszélne, vagy az időskorú sértett tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítás lefolytatását meghiúsítaná, megnehezítené. Reális annak a lehetősége is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.
A végzés nem végleges.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.