Ugrás a tartalomra

Elkapták a szemetelőket

Létrehozva
Miskolcon több olyan elhagyatott terület is van, ahol gátlástalanul, akár törvényt sértően is viselkednek emberek. Ilyen például Lyukóvölgy, ahova a napokban mentek ki a MIÖR-ös járőrök, hogy szemetelőket fogjanak.
Kép
Képünk csak illusztráció

Szerda délután a Miskolci Önkormányzati Rendészet Térfelügyeleti Szolgálata vette észre, hogy öten zsákokat raknak le a Lyukói Közösségi Ház melletti területre. A járőrszolgálat munkatársai két autóval azonnal a helyszínre siettek, ahol már nem találkoztak az elkövetőkkel, akiket nem messze azonban meg is találtak. 

Vincze Csaba, a MIÖR vezetője elmondta, a monitor előtt ülő kollégák kiváló leírása alapján könnyen beazonosíthatóak voltak. – Az elkövetőket kollégáim visszakísérték a helyszínre, majd felszólították, hogy szállítsák el a szemetet. Ez meg is történt. Velük szemben azonban így is szabálysértési eljárást kezdeményeztek – mondta. 

A rendészet és a mezei őrszolgálat munkatársai Lyukó területén naponta több új illegálisan lerakott hulladékhalmot fedeznek fel. – Ezen a területen ez meglehetősen gyakori jelenség. Ebben az a legszörnyebb, hogy ha a szemetelő kilétét nem tudjuk megállapítani, akkor az elszállítás költsége a várost terheli. Nem beszélve a természetkárosító hatásáról. A Tetemvár és a Bábonyibérc bizonyos szakaszai mellett ez az a területe a városnak, ami fokozott figyelmet igényel szemétlerakás szempontjából – állapította meg Vincze Csaba. 

Jó múltkorában volt egy olyan intézkedésük, hogy még haza sem ért a cselekmény elkövetője, már a ház előtt várták a rendészek, mert a kamerán látható rendszám alapján megállapítható volt kiléte. Végül az idős úrral együtt visszamentek a helyszínre, ahonnan ő sűrű bocsánatkérések közepette eltávolította a szemetet.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.