Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek az amatőr régésszel szemben

Létrehozva
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki csaknem ötszáz, Szeged környékén éveken át végzett illegális fémdetektoros kutatásai során talált régészeti tárgyat tartott meg – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken.
Kép
Forrás: manchestereveningnews.co.uk

Saághy Flóra közölte, a férfit nagyobb értékre, régészeti leletre elkövetett lopás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint 2013 és 2017 között a megyeszékhelyet környező szántóföldeken végzett kutatásai során rendszeresen talált – egészen az őskortól kezdve különböző történelmi korszakokból származó – régészeti leleteket, melyek között kerámiatöredékek, illetve fém használati tárgyak, ékszerek, pénzérmék és fegyverdarabok is voltak.

A kétmillió forint értékű leleteket – melyek megtalálásuk esetén a jogszabály szerint az államot illetik – a férfi engedély nélkül végzett régészeti tevékenység során szerezte meg – tudatta az ügyész.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.