Ugrás a tartalomra

Elfogták V. Tibort 

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden felhívást tett közzé, melyben tudatta, hogy a 35 éves miskolci férfi megszökött, keresik, és ebben a lakosság segítségét kérik. V. Tibort szerdán elfogták.

Közölték, hogy a férfi kedd délután 1 óra előtt a bírósági végzésben meghatározott és szabályként előírt miskolci lakását elhagyta, illetve a nyomon követő technikai eszközt is eltávolította.

A szökésben lévő férfi ezt követően ismeretlen helyen tartózkodott.

Mint arról a rendőrségi közlemény szerda reggel beszámolt: a keresett férfi elfogása megtörtént, így a felhívást visszavonták.

(A címlapkép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.