Ugrás a tartalomra

Bánhatják, hogy ujjat húztak a tollfelvásárlóval

Létrehozva
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2020 júliusában Kazincbarcikán erőszakos úton akartak pénzt szerezni a sértettől – írja pénteki közleményében a Miskolci Törvényszék.

Mint arra a kitérnek: a bíróság által megállapított tények szerint a sértett tollfelvásárlóként dolgozott, a vádbeli napon Kazincbarcikán tartózkodott, amelyet az elsőrendű vádlott észlelt, majd annak reményében, hogy készpénzt tud tőle szerezni, maga köré gyűjtötte bűntársait. 

A megbeszéltek szerint a másodrendű vádlott „intette le” a sértettet, és jelezte, hogy a negyedrendű vádlottat kell követnie. Így vezették el a sértettet egy lakatlan épülethez, ahol álcaként valóban átadtak neki egy régi tollpárnát, amikor azonban a sértett távozni készült, az elsőrendű terhelt útját állta, megfenyegette, és öklével olyan erővel ütötte arcon, hogy a sértett egyből a földre esett. Ezután az első- és harmadrendű vádlott ütötte-rúgta a sértettet. A negyedrendű vádlott mindvégig jelen volt, a másodrendű is fel-felbukkant. A cselekmény során a negyedrendű terhelt lerángatta a sértett övtáskáját a válláról és mintegy ötvenezer forintot vettek ki belőle. Ezt kihasználva tudott a sértett elmenekülni, akinek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek a bántalmazás következtében – taglalja a közlemény. 

A bíróság a terhelteket rablás bűntettében találta bűnösnek, az elsőrendűt nyolc év, a másodrendűt öt év, a harmadrendűt hat év szabadságvesztésre, míg negyedrendű fiatalkorú társukat kettő év javítóintézeti nevelésre ítélte – számolt be a törvényszék. 

(Címlapképünk illusztráció: nlc.hu)

Ez is érdekelhet

Hússal a kabátjában próbált meglépni a miskolci áruházból, lekapcsolták
BűnügyMiskolc
Rablás miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen.
Lövöldöztek egy grazi iskolánál, legalább tízen meghaltak
BűnügyVilág
Sajtóhírek szerint az intézmény egyik diákja kezdett lövöldözni, iskolai zaklatás állhat a tragédia hátterében.
Letartóztattak egy borsodi nőt, aki alig 10 éves unokáját molesztálta
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki fiú unokáját molesztálta.
Ácskalapáccsal és boxerrel bántalmazott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinek az ügyében, aki közös italozás után ácskalapáccsal és boxerrel olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy eszméletlen állapotba került, ezután mobiltelefonját is elvette.