Ugrás a tartalomra

Az éjszakai lakásfestés veszélyei

Létrehozva
A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves férfi ellen zaklatás és könnyű testi sértés miatt, mert szájba rúgta a válófélben levő feleségénél festő férfit.

Az ügyészség közleménye szerint a vádlott  2021. augusztusában válófélben lévő felesége borsodi kistelepülési családi házába az éjjeli órákban érkezett meg és az ott tartózkodó férfit felelősségre vonta, mit keres ott, majd amikor azt a választ kapta, hogy a lakást festette, szájba rúgta.  A férfi elmondta, hogy testvéreivel festették a lakást és pakolták a bútorokat. Arra a kérdésre, hogy mindezt miért éjszaka végezték, azt válaszolta, hogy azért, mert ők napközben munkahelyükön dolgoznak.

 A féltékeny vádlott ezt nem hitte el, azzal fenyegette meg a férfit, hogy ne merjen a felesége, illetőleg a családja közelébe menni, mert megöli. Ezután pedig az előszobában az ágy szélén ülő sértettet szájba rúgta, majd ismételten öléssel fenyegette, és távozott a lakásból. Ezek után novemberben még többször elment a sértett férfi házához, és minden egyes esetben azzal fenyegetőzött, hogy megöli.

A sértettnek 8 napon belül gyógyuló, az ajak és a szájüreg nyílt sebével járó sérülései lettek, zaklatás, valamint könnyű testi sértés miatt magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.