Ugrás a tartalomra

Közel ötven milliót csalt ki a borsodi lelkésznő

Létrehozva
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves nő ellen jelentős, valamint nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt, aki egy borsodi kistelepülés református egyházközségének lelkipásztora volt.

Az egyházközség képviselőjétől, illetve több magánszemélytől milliós, tízmilliós tételekben csalt ki kölcsönöket 2019 augusztusában és 2020 nyarán, melyeket nem fizetett vissza. 

Az ügyészségi közlemény szerint a vádlott, aki 2012. december végétől 2021. március közepéig egy borsodi kistelepülés református egyházközségének lelkipásztora volt, egy másik lelkésznőtől először 3 millió forint kölcsönt vett fel, majd még kért tőle további 2,5 millió forintot.

Később különböző magánszemélyektől vett fel kölcsönöket saját és egyházi célokra hivatkozva, esetenként 500 000 Ft-tól 1 milliós, 4-5 milliós és 10 milliós tételekben, abban a tudatban, hogy a kölcsönöket nem akarta, és nem is tudta visszafizetni.

A vádlott rendszeres haszonszerzés céljából összesen 46 millió forintot csalt ki a sértettektől lelkészi hivatását felhasználva készpénzben vagy a bankszámlájára utaltatva.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.