Ugrás a tartalomra

Megrúgta a sofőrt, most viseli a következményt

Létrehozva
Megtörtént a vádemelés annak a 43 éves férfinek az ügyében, aki Miskolcon, egy helyi járatú autóbuszon utazott, de szóváltásba került a sofőrrel és vita végén megrúgta. 

A vádlott 2021. december hónap közepén a délutáni órákban Miskolcon helyi járatú autóbuszon utazott, és az egyik megállóhoz közeledve azt feltételezte, hogy a jármű nem fog megállni, pedig ő ott akart leszállni, ezért ütni és rángatni kezdte az ajtaját. 

A sofőr megállította az autóbuszt, hátrament a vádlotthoz és felelősségre vonta, valamint közölte vele, hogy a kijelölt megállóhelyen meg fog állni. A vádlott viszont - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint - felindult állapotba került, és szóváltást kezdeményezett a buszsofőrrel, aki emiatt felszólította, hogy hagyja el a járművet. 
A vádlott leszállt ugyan, de a vele együtt leszálló és őt távozásra felszólító sofőrt folyamatosan szidalmazta, akkor, pedig amikor a buszvezető visszalépett a járműbe, hátulról megrúgta.

A buszsofőr értékelhető sérülést nem szenvedett, a cselekményről értesítette a rendőrséget.

Az ügyészség a büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.