Ugrás a tartalomra

Durva: ki akarta csontozni a feleségét a miskolci férfi

Létrehozva
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy miskolci férfival szemben, aki válófélben lévő feleségét folyamatosan zaklatta.

Zaklatás megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 49 éves miskolci férfival szemben. A gyanúsított tavaly június óta huzamosabb ideig, rendszeresen zaklatta volt párját. A sértett életét az állandósult fenyegetések ellehetetlenítették, hiszen a férfi többször kicsontozással, megöléssel fenyegette őt.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolc Rendőrkapitányság a napokban lezárta, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki más életébe rendszeresen, önkényesen beleavatkozik, akkor e vétség elkövetése akár szabadságvesztéssel is büntethető. Súlyosító körülmény, ha a háborgató jellegű zaklatást házastárs, volt házastárs, élettárs vagy volt élettárs sérelmére követik el.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.