Ugrás a tartalomra

Hároméves gyermeket vitt magával a kóros elmeállapotú nő

Létrehozva
Vádat emelt egy 44 éves nő ellen a Miskolci Járási Ügyészség, mert tavaly, egy májusi estén Miskolcon, egy lakóház udvarán szülői felügyelet nélkül játszó hároméves gyermeket a kerítésen átemelve kivette, majd lakására vitte.

A vádirat szerint a vádlott kóros elmeállapotú, kórházi elbocsátását követően pszichiátriai jellegű gyógyszereit nem szedte. Így sétált a nő azon az estén a családiházas övezetben, amikor észrevette az egyik ház udvarán szülői felügyelet nélkül játszó hároméves fiúgyermeket.

Tévesen azt feltételezte, hogy ez a gyermek azonos a tőle korábban a gyámhatóság által elvett fiúgyermekével, ezért elhatározta, hogy magával viszi, és együtt fognak élni. Megszólította a kisfiút, hogy szeretne-e vele elmenni, mire az a kérdésre igennel felelt. Ekkor a vádlott a kerítésen átemelte, elment vele egy közeli buszmegállóba, ahonnan a menetrendszerű járattal miskolci lakására vitte, otthonában a gyermeket megetette és megfürdette.

A gyermek édesanyja fia eltűnéséről értesítette a rendőrséget. A rendőrök intézkedésük során az éjszakai órákban a gyermek édesanyjával együtt megjelentek a vádlott lakásánál, csengetésükre a vádlott ajtót nyitott, de mivel észlelte, hogy rendőrök állnak ott, azonnal becsapta és kulcsra zárta az ajtót, viszont többszöri, nyomatékos felszólításra beengedte a rendőröket, illetőleg a gyermeket átadta az édesanyjának.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlott vonatkozásában a fennálló büntethetőséget kizáró okra tekintettel felmentésére tett indítványt, azonban a bűnismétlés lehetősége miatt kényszergyógykezelésének elrendelését kezdeményezte - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség hétfőn kiadott közleményében.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.