Ugrás a tartalomra

Buli volt rendőrfalván

Létrehozva
Aszfaltkréta-verseny, habparty, kutyás, lovas és kommandós bemutatók – számos egyéb mellett ezekkel készültek a megye rendvédelmi szervei és a Magyar Honvédség a május utolsó vasárnapján ünnepelendő gyermekek megörvendeztetésére pénteken.
Preview Image
Képgaléria: Mocsári László

A rendezvényre a Készenléti Rendőrség buszai turnusokban szállították azt az ezerötszáz nebulót, kiket aztán a rendőrökén túl a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem és a terrorelhárítás demonstrációja is várt a Hatvanötösök útján.

A gyereknapot a Készenléti Rendőrség Kelet Magyarországi Határrendészeti Igazgatóság Határvadász Bevetési Főosztály, a XXI. Határvadász Bevetési Osztály, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Rendőrségi szervezte.

Kép

A korábban meghirdetett bűn- és balesetmegelőzési rajzpályázat óvodás és iskolás győzteseit is díjazták. Ám előtte még gondoskodó parancsnokból is született egy újabb: Bukó Lora, a gyermeknapi főkapitány az intézmény feletti teljhatalmat szimbolizáló kapitánysági kulcsot Kiss Attilától vehette át.

Kép

– Nagy erőkkel készültünk, hogy a mai napon kicsit megismertessük a munkánkat a gyerekekkel – mondta el a Miskolc Televíziónak a megyei rendőrfőkapitány, hozzátette, a kicsiknek olyan technikai eszközöket, az állományban szolgáló állatokat mutattak be, melyek számukra is izgalmasnak és érdekesnek hathattak. A vezető szerint annál is inkább formálni kell a gyermekek szemléletét, mivel ebben a korban a legfogékonyabbak:

„Így később talán kevésbé válnak áldozatokká és elkövetőkké.”

Kép

2019 után első alkalommal rendeztek ehhez hasonló gyermeknapot. Miskolczi Csanád rendőrezredes a Készenléti Rendőrség Kelet Magyarországi Határrendészeti Igazgatóság igazgatója hangsúlyozta: próbálták izgalmasra, ugyanakkor biztonságosra szabni az idei programkínálatot is. 

Mint megtudtuk: a pandémia okozta kétéves kihagyás különösebben nem befolyásolta a szervezőket hagyományteremtési szándékukban, eszerint a lurkók az elkövezendő esztendőkben is számíthatnak a tányérsapkákban, rövid ujjú váll-lapos ingekben és szirénazajban fürdőző hasonló parádézásokra. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.