Ugrás a tartalomra

Elfogták a prostituáltat, aki kifosztotta kuncsaftját

Létrehozva
A rendőrök egy napon belül elfogták azt a nőt, aki a gyanú szerint prostitúciós tevékenysége során 10.000 euró készpénzt tulajdonított el egy miskolci férfitől.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 32 éves miskolci nővel szemben.

Kép
Fotó: police.hu

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy internetes oldalon hirdette magát. A későbbi sértett és barátja július 11-én az éjszakai órákban telefonon hívták a lakásukra a nőt, akivel néhány órát töltöttek együtt.

A megalapozott gyanú szerint mielőtt a nő távozott a lakásból az egyik férfitől 10.000 eurót tulajdonított el, amit a sértett csak másnap észlelt.

Ekkor a megkárosított férfi értesítette a rendőröket, akik 24 órán belül megállapították az elkövető kilétét, majd elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nő a kihallgatása során elmondta, hogy az eurót átváltotta forintra és annak egy részét már elköltötte, de a nyomozók csaknem 2,5 millió forintot még lefoglaltak tőle.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.