Ugrás a tartalomra

Mellkason szúrta áldozatát egy férfi - most letartóztatta a bíróság

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett augusztus 10-én éjjel a Szinvapark közelében találkozott a terhelttel és annak lánytestvérével, akik cigarettát kértek tőle, illetve itallal kínálták. Ekkor már mindhárman erősen ittas állapotban voltak. A Selyemrét felé sétálva találkoztak a nő barátjával, aki támadólag lépett fel a sértettel szemben, kérdőre vonva, miért karolja át az ittassága miatt bizonytalanul lépkedő menyasszonyát.

A gyanúsított ekkor elővett egy pillangókést, és mellkason szúrta a sértettet, aki lakására ment. Édesanyja értesítette a mentőket. A férfi a vérvesztség miatt elájult, és csak a kórházban tért magához.

A gyanúsított két héttel később Messenger üzenetben verekedésre hívta a sértettet, valamint megfenyegette, hogy ezúttal jobban fog célozni, és a házát is felgyújtja.

- A bíróság álláspontja szerint a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható szigorú szankcióra figyelemmel a terhelt esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei nem ellensúlyoznak - áll a Miskolci Járásbíróság pénteken kiadott közleményében. - Mivel a férfi ismeri a sértett lakóhelyét, illetve őt a bántalmazást követően életveszélyesen megfenyegette, tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása esetén őt, vagy akár az eddig ki nem hallgatott tanúkat befolyásolná, megfélemlítené. Reálisan fennáll a bűnismétlés lehetősége is, vagyis hogy a terhelt a megkísérelt bűncselekményt véghez vinné. A bíróság mindezeket mérlegelve október 30-áig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.