Ugrás a tartalomra

Életveszélyes sérüléseket okozott - elfogták a rendőrök

Létrehozva
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki – Miskolcon - előzetes szóváltást követően oly mértékben bántalmazta vitapartnerét, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 32 éves helyi férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított október 9-én a délutáni órákban az egyik ismerősét akarta meglátogatni Miskolcon.

A társasház udvarán szóváltás alakult ki közte és az egyik földszinti lakó között, ami fizikai atrocitásba torkollott. Ennek során a gyanúsított egy – az udvaron lévő - fém kézikocsival is bántalmazta az itt lakót, aki ennek során életveszélyes sérülést szenvedett.

A nyomozók rövid időn belül azonosították, majd előállították az elkövetőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

(Címlapkép: Illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.