Ugrás a tartalomra

Őrizetben a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja

Létrehozva
A rendőrök egy helybeli férfit tartóztattak le.

Amint korábban azt lapunk is megírta, december 16-án egy bódvalenkei nőt találtak meg a lakásán, akit olyan súlyosan bántalmazott egy akkor még ismeretlen személy, hogy a helyszínen elhunyt.

A megyei rendőr-főkapitányság szombat délben azt közölte, a "nagy erőkkel megindított, kitartó és minden részletre kiterjedő nyomozás eredményeképpen a rendőrök december 23-án azonosították, elfogták, majd őrizetbe vették azt a helybéli férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható" - közölte a rendőrség hozzátéve: az ügy részleteiről karácsony után sajtótájékoztatón számolnak be.

A korábbi egymilliós nyomravezetői díjkitűzést visszavonták.


 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.