Ugrás a tartalomra

Pár perc alatt bilincsben volt a trafikrabló      

Létrehozva
A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy helyi Nemzeti Dohányboltot rabolt ki.

Rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 25 éves sajókazai férfival szemben - írja csütörtöki közleményében a megyei rendőr-főkapitányság. 

-  Az elkövető december 27-én déli tizenkét óra után Kazincbarcikán, a Szemere Bertalan téren az egyik Nemzeti Dohányboltba ment be. A férfi előzetes szóváltást követően az eladótól a bevétel átadását követelte, illetve azt is közölte, hogy rablótámadás van folyamatban, majd miután nem kapott pénzt különböző dohánytermékeket és szeszes italokat vett magához és az üzletet elhagyta. A trafik alkalmazottja a pánikgombot megnyomta, és a helyszínre érkező rendőrök a rablót az üzlet közelében hat percen belül elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították - írták.

A nyomozók az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, illetve az eltulajdonított dolgokat is maradéktalanul lefoglalták.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.