Ugrás a tartalomra

Cserepesnövény okozta az igazoltatott sofőr vesztét

Létrehozva
Bódultan vezette autóját az a férfi, akit a rendőrök Miskolcon igazoltattak, majd később a sofőr lakásán termesztett marihuánahajtásokat foglaltak le a nyomozók.

Járművezetés bódult állapotban vétség, és kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 31 éves sajószentpéteri férfival szemben - írja a police.hu.

Feltűnően bódultnak, zavartnak tűnt annak az autónak a sofőrje, akit hétfő hajnalban vontak intézkedés alá a Szentpéteri kapuban a vármegyei rendőr-főkapitányság járőrei. A jármű átvizsgálásakor a rendőrök marihuánát találtak az utastérben.

Az autósnál gyorstesztet végeztek, kiderült, kábítószert fogyasztott, ezért előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra.

Előzetes meghallgatása során a férfi elmondta, hogy sajószentpéteri otthonában termesztett két tő marihuána növényt, erről származik a kocsiban megtalált kábítószer is.

A lakhelyén megtartott kutatás során azonban a nyomozók nem két tövet, hanem a családi ház pincerészében egy profin kialakított termesztő helyiséget találtak, ahol összesen tizenkét tő, különböző fejlettségi fokban lévő növényi egyedet találtak. Emellett a lakóház lakrészében összesen mintegy ötven gramm, már szárított állapotban lévő kábítószert is találtak.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.