Ugrás a tartalomra

Miskolcon is rendőrautókra tett gyászszalaggal emlékeznek megölt társukra a rendőrök

Létrehozva
Országszerte kitűzték a fekete lobogókat a rendőrségi épületekre és járművekre.
Kép
Felkötik a fekete gyászszalagot a miskolci kollégák. (Fotók: Mocsári László)

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának helytállása előtt, aki szolgálatteljesítés közben halt meg, miután egy támadó késsel megsebesítette csütörtökön Újbudán.

Ahogyan arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata azt közölte pénteken a police.hu oldalon, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában.
A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves - tették hozzá. "Nyugodj békében, Péter!" - írták.

Kép

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében - egy Lecke utcai társasházban - egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba - áll a tájékoztatásban. A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

Kép

A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

Kép
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A rendőrség elindította a csütörtök este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát - jelentette be a rendőrség szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján - adta közzé az MTI.

 

Frissítés: 
 

Nem terrorcselekmény történt Budapesten csütörtök este, amikor három rendőrt megkéseltek a XI. kerületi Lecke utcában - hangsúlyozta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője az ügyben tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Fürcht Pál főügyész közölte: a KNYF több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz, amely bűncselekmény két sértett esetében kísérleti szakban maradt.

Az ilyen esetekre kiemelt figyelmet fordít az ügyészség - mondta, hozzátéve: aki rendőr sérelmére ilyen súlyos bűncselekményt követ el, az fokozottan veszélyes a társadalomra. A támadót őrizetbe vették, ezekben a percekben hallgatják ki - közölte Fürcht Pál.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.