Ugrás a tartalomra

Ötöst ígért egy tanár a mezőcsáti iskolában azoknak, akik megverik egy osztálytársukat

Létrehozva
Tanáruk bátorítására vertek meg a társai egy 12 éves fiút a mezőcsáti iskolában - értesült az RTL Híradója.

Brutális iskolai erőszakról tudósít az RTL Klub Híradója. Egy 12 éves fiú nyilatkozott a csatornának, aki azt állította, a mezőcsáti iskola torna és informatika tanára bátorította a diáktársait, hogy megverjék: a tanár ötöst ígért a verésért, és nevetve nézte végig, amint a többiek csépelték. A fiú szülei feljelentést tettek a rendőrségen, a tanár beismerte tettét. A tankerület pedig belső vizsgálatot indított.

A 12 éves áldozat szerint 20 gyerek vett részt a bántalmazásában, ütötték, rúgták. A fiú beszámolója szerint az egyik diák hátulról meghúzta a haját, majd a fejét a földbe vágra, "és akkor elkezdett rám futni mindenki". A fiú édesapja szerint később a tanár megkörnyékezte őket, hogy vonják vissza a feljelentést, "és intézzék el máshogy az ügyet". Ezt visszautasították.


(via HVG)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.