Ugrás a tartalomra

Késsel a torkánál ébredt a szendrői nyugdíjas

Létrehozva
Rablás, magánlaksértés és lopás miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 22 éves férfi ellen - írta közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Tudatták: a férfi tavaly novemberben egy több mint 80 ezer forint értékű tabletet és 18 ezer forint készpénzt lopott el egy autóból Szendrőben, majd egy decemberi hajnalon bement egy 86 éves, gyenge egészségi állapotú férfi szendrői lakásába.

A szobában dísztárgyakat készített össze, hogy elvigye, de a konyhában alvó sértett felébredt, erre a vádlott a mellkasára térdelt, és egy 22 centiméter pengehosszúságú kést szorított a torkához, és azzal fenyegette meg, hogy ha nem ad neki pénzt, elvágja a nyakát.

A sértett közölte, hogy nincs pénze, mire a vádlott azt mondta, hogy ne hazudjon, hiszen most kapott nyugdíjat, azonban a sértett azt válaszolta, hogy még nem vette fel, és ha megöli, akkor sem tud pénzt adni neki.

A vádlott ekkor felállt a sértettről, aki felkelt az ágyból és a villanyt felkapcsolva felismerte a vádlottat, mire a vádlott újból kést szorított a nyakához, ismét pénzt követelve - eredménytelenül, mivel a sértett újból azt mondta neki, bármit csinál vele, nem tud adni, így a vádlott a körülbelül 15 ezer forintos dísztárgyakat magához véve távozott.

Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő, visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.