Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a „kristállyal” kereskedő férfit

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében kábító hatású anyagot értékesít.

A selyebi gyanúsítottat hétfőn vonták intézkedés alá a rendőrök egy miskolci parkolóban, az autóban több mint 30 gramm fehér port, telefonokat, valamint 600 ezer forintot és 100 eurót találtak.

Átkutatták a gyanúsított lakását is, ahol többek között digitális mérleget, ékszereket, valamint különböző méretű és márkájú cipőket foglaltak le. A helyszínen további három személyt vontak intézkedés alá, mivel felmerült a gyanú, hogy kristály-vásárlási szándékkal érkeztek az ingatlanhoz.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a terhelttől lefoglalt új pszichoaktív anyag tiszta hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határát meghaladhatja. A férfi cselekménye – a jelenlegi gyanúsítás szerint – alkalmas lehet kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés megállapítására, ami egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A pontos minősítés és az esetlegesen megvalósuló más bűncselekmények vizsgálata a nyomozás további feladatát képezik.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére róható bűncselekmény jellegére és a várható büntetés nagyságára figyelemmel, valamint azt is tekintetbe véve, hogy a gyanúsított beszerzési forrása még nincs felderítve, a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, megnehezítené, továbbá, hogy kényszerintézkedés hiányában a bűncselekményt folytatná, illetve újabb bűncselekményt követne el. A bíróság mindezeket mérlegelve április 30-áig elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges - olvasható a Miskolci Törvényszék pénteki közleményében.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.