Ugrás a tartalomra

Osztály vigyázz! Rendőr vigyáz!

Létrehozva
A rendőrök is készülnek az idei iskolakezdésre. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy szeptember elsején fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjünk a közutakon.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bizton állíthatjuk, hogy iskolakezdéskor, azaz szeptember elsején, illetve majd az azt követő hetekben megerősödik a forgalom, nemcsak az iskolák környékén, hanem városaink be- és kivezető szakaszain is. Kellő figyelemmel és türelemmel közlekedjünk! Erre készítsük fel gyerekeinket is, sőt a szülők is készüljenek fel lelkiekben a megerősödő forgalomra.

További intelemként ajánljuk, hogy a gyermekeket ne közvetlenül az iskola kapuja előtt tegyük ki a kocsiból, hiszen, ha így teszünk annak erős forgalomkorlátozó hatása van, így balesetveszélyes is lehet. Azt javasoljuk induljanak el időben, biztonságos és szabályosan kijelölt parkolóhelyen hagyják a járművet, majd gyalogosan közelítsék meg az iskolát.  

A gyermekbiztonsági rendszerek használatának fontosságára is felhívjuk a figyelmet. Nagyon fontos, hogy a szülők ne csak azt tudják, hogy miért fontos az autóban lévő gyermekbiztonsági rendszerben szállítani gyermeküket, hanem a már meglévő eszközt megfelelően tudják használni.

Az iskolakezdés időszakában fokozott és támogató jellegű rendőri jelenlétre is számíthatnak a közlekedők, főleg a forgalommal leginkább terhelt oktatási intézmények környékén.

Intelmeink sorába tartozik a gyalogátkelőhelyekre vonatkozó elsőbbségi szabályok betartása is, amelyhez kapcsolódóan nemcsak az autósok figyelmét kérjük, hanem a gyalogosokét is - olvasható a police.hu-n.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.