Ugrás a tartalomra

Közlekedési bűncselekménnyel kapcsolatban kérik az állampolgárok segítségét

Létrehozva
A képen látható autó vezetőjét keresi a rendőrség.
Kép

A Miskolci Rendőrkapitányság cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy sofőr egy szürke színű Ford személyautóval közlekedett február 3-án 17 óra 55 perckor lakott területen kívül, Sajóvámos és Szirmabesenyő között a 2619-es számú úton. A jármű vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg sebességét, megcsúszott és nekiütközött a szemből szabályosan közlekedő Renaultnak, majd megállás nélkül ismeretlen helyre távozott.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az esettel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.