Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban az erőszakos elkövető

Létrehozva
A Mezőkövesdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az ukrán állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak elkövetésével gyanúsítanak.

Február 11-én a hajnali órákban az ukrán terhelt egy debreceni szórakozóhelyen megismerkedett a sértettel, és felajánlotta, hogy gépkocsiján hazaviszi. Ezt követően azonban az erősen ittas állapotban lévő nő észlelte, hogy nem a lakóhelye irányába tartanak, ezért mobiltelefonján több alkalommal értesítette a segélyhívót - írja a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya.

A gyanúsított végül Tiszaújvárosba vitte a sértettet, egy utcán leparkolt a gépkocsival, és a hátsó ülésen – a sértett száját és nyakát megszorítva – letépte az alsóneműjét és vele akarata ellenére szexuális cselekményt végzett.

A sértettnek a cselekmény következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas szexuális erőszak bűntettének a megállapítására - fogalmaz a közlemény.

A bíróság álláspontja szerint – figyelemmel a kiszabható szabadságvesztés mértékére, amely 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés – a külföldi állampolgárságú terhelt szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani. A terhelt munkavállalás céljából tartózkodik Magyarországon, feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén külföldre távozna. Emellett annak a veszélye is fennáll, hogy a sértettet megpróbálná megfélemlíteni vagy befolyásolni, és ezzel az eljárás sikerét meghiúsítaná - írják, hozzátéve, a gyanúsított letartóztatását a Mezőkövesdi Járásbíróság indokoltnak találta, és azt egy hónapra elrendelte. 
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.