Ugrás a tartalomra

Együtt söröztek, a pénze bánta

Létrehozva
Együtt söröztek, fejen ütötte, majd meglopta.
Kép
Fotó: Getty Images

A Kazincbarcikai Járási Ügyészég vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki egy sörözőben együtt italozott a sértett férfival, majd a hazafelé úton gyalogosan követte, hátulról fejen ütötte az eszméletét vesztett sértettről levette a felső ruházatát, nadrágzsebéből elvette pénztárcáját, mintegy 175 ezer forint készpénzzel, tájékoztatta szerkesztőségünket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.


A közlemény szerint a vádlott 2023. november közepén az esti órákban egy borsodi kisvárosban lévő sörözőbe ment nő ismerősével, azzal a céllal, hogy az ott italozó sértett férfit „lenyúlják”, mivel tudta róla, hogy külföldön dolgozik, sok pénze lehet. 

A nő időközben megsértődött és távozott a szórakozóhelyről, a sértett férfi pedig egy erősen ittas vendéget kísért ki, csatlakozott hozzá a vádlott, így közösen hazatámogatták, átadták a hozzátartozójának. A sértett ezután a lezárt kerékpárjához indult, a vádlott követte, amikor utolérte hátulról a fején megütötte. Az ütés erejétől a férfi földre zuhant, elveszítette az eszméletét. A vádlott levette róla a felső ruházatát, átkutatta a nadrágját, egyik zsebéből kivette a pénztárcáját a benne lévő, mintegy 175 ezer forint készpénzzel, személyes iratokkal, bankkártyával. 

A sértett a bántalmazás következtében könnyebb hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett el. 

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott, írják. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.