Ugrás a tartalomra

Járóbotjával védte meg magát a tolvaj ellen

Létrehozva
Az idős férfi nem engedte, hogy értékeit elvegyék.
Kép

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki buszpályaudvar kerékpár-tárolójából vitt el kerékpárt. Más alkalommal pedig járóbottal közlekedő időskorú férfit szólított le pénzt kérve, majd megpróbálta zsebeit átkutatni, értékeit elvenni, de a férfi a járóbotot használva sikeresen megvédte magát - közölte szerkesztőségünkkel Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt 2023 augusztusában az esti órákban odalépett a Mezőkövesden gyalogosan, bottal közlekedő idős sértetthez és kért tőle „egy huszast”. A férfi – válaszra sem méltatva a követelést – tovább haladt, mire a terhelt a sértett mellényzsebéhez nyúlt, ahol mobiltelefonját és készpénzét tartotta, azonban azokat elvenni nem tudta, mert a férfi botját felemelve elhárította a cselekményt. A fiatalkorú ezt követően többször próbálkozott, meg is lökte a sértettet, hogy könnyebben hozzáférjen annak értékeihez, de az idős férfi védekezésének köszönhetően nem járt sikerrel. Mikor a vádlott észlelte, hogy kerékpárosok közlekednek feléjük, elszaladt a helyszínről.

Fenti cselekményt megelőzően, 2023 júniusában a terhelt a reggeli órákban a mezőkövesdi buszpályaudvar kerékpár-tárolójából eltulajdonított egy kerékpárt.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság rablás bűntettének kísérlete és lopás vétsége miatt 2 év javítóintézeti nevelésre ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a bűnösségre kiterjedő beismerő vallomást, a vádlott fiatal korát, azt, hogy a rablási cselekmény kísérleti szakban rekedt, továbbá a lopás esetében a kerékpár sértetthez való visszakerültét is ilyenként értékelte. Súlyosító körülményként esett latba a terhelt előélete mellett a vagyon elleni cselekmények elszaporodottsága.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.