Ugrás a tartalomra

Saját otthonában támadtak rá: több százezer forintot zsákmányoltak az idős embertől

Létrehozva
Letartóztatásban van az idős sértettre otthonában rátámadó három gyanúsított.
Kép
Fotó: illuszráció

A Miskolci Járásbíróság rablás miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás adatai szerint a három gyanúsított – akik közül az egyikük fiatalkorú - április 3-án éjjel az idős sértett szikszói házához ment abból a célból, hogy tőle pénzt szerezzenek – olvasható a Miskolci Törvényszék sajtóközleményében. 

A férfiak a magukkal vitt baltával befeszítették az ajtót, mely kettétört, és amikor a zajra a sértett a bejárathoz ment, az ajtó egyik fele el is találta. Az egyik gyanúsított, hogy a sértett ne tudjon segítségért menni, elé állt, majd nagy erővel a közeli lócára lökte. Ezután a házban értékek után kutattak, közben megfenyegették a sértettet, hogy adja át az értékeit, különben az emberöléstől sem riadnak vissza, mert kábítószeresek. Ő mégis megkísérelte visszaszerezni az értékeit, mire az egyik gyanúsított egy ollóval megvágta a sértett karját.

A házból készpénzt és mobiltelefont vittek el, több mint hétszázezer forint értékben. A sértettnek a cselekmény során nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottakkal szemben kiszabható büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet, ezért szökésüktől, elrejtőzésüktől lehet tartani. Emellett fennáll annak a veszélye is, hogy az idős sértett megfélemlítésével az eljárás sikerét veszélyeztetnék. Munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkeznek, megélhetésüket feltehetően bűncselekmény elkövetéséből biztosítják, ezért a bűnismétlés veszélye is reális.

Mindezek alapján a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatásukat, melyet a fiatalkorú gyanúsított esetében javítóintézetben kell végrehajtani – írták a bírósági közleményben. 
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.