Ugrás a tartalomra

Női holttestet találtak a miskolci Tiszai pályaudvarnál

Létrehozva
Holtan találtak egy nőt a miskolci Tiszai pályaudvar környékén szombat hajnalban, a rendőrség az ügyben emberölés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – írta a Police.hu.
Kép
Fotó: Schutterstock

A portál írása szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy bejelentés alapján jelentek meg a járőrök hajnalban a miskolci Kandó Kálmán téren, ahol egy nő holttestét találták meg. Mivel a nő halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, a rendőrök azonnal megindították a nyomozást. Az adatgyűjtés jelenleg is folyamatban van.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.