Ugrás a tartalomra

Gyilkosság történt Tiszaszederkényben

Létrehozva
Elfogták a férfit, aki leszúrta élettársát, majd magán is súlyos sebeket ejtett.

Elfogták a tiszaszederkényi férfit, aki szerdán - feltehetően szerelemféltésből -  leszúrta élettársát - közölte a police.hu. A rendőrök azonosították, elfogták, majd kórházba szállíttatták a férfit. A tájékoztatás szerint emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 47 éves gyanúsítottal szemben.

A Tiszaújvárosi Krónika fotókat is készített a helyszínen.

Kép
A Tiszaújvárosi Krónika helyszíni fotója

A férfi tiszaszederkényi otthonukban bántalmazta, késsel többször megszúrta élettársát. A nő a helyszínen életét vesztette, ezt követően a férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott magának is - tudatta a rendőrség.

A feltételezett elkövetőt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, a rendőrség pedig folytatja  az eljárást - ismertették.  Azt írták, a rendőrök azonosították, elfogták, majd kórházba szállíttatták a férfit.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.