Ugrás a tartalomra

Borsodi kábelbarátok miatt nyomoz a rendőrség

Létrehozva
Az elkövetők három nap leforgása alatt csaknem 31 millió forint értékű rézkábelt loptak.

Őrizetbe vettek hat férfit, akik több alkalommal, összesen csaknem 31 millió forint értékben loptak rézkábelt egy hajdúnánási telephelyről - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a bejelentés a június 16-ai hétvégén érkezett a rendőrségre a telephelyről. Az elkövetők három nap leforgása alatt csaknem 31 millió forint értékű rézkábelt loptak.

A tájékoztatás szerint a rendőrök esténként a járőrökkel közösen újra és újra ellenőrizték a telephelyet és környékét a lopás után.

 A bűnügyesek június 22-én éjjel észre vettek két férfit, akik épp a cég területére próbáltak bejutni. Azonnal elfogták őket, ahogy a közelben két társukat is, akik egy kocsiban ülve várták cinkosaikat.

A polgári, miskolci és sajószentpéteri  illetőségű férfiakat előállították, kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat is

- ismertette a rendőrség.

A nyomozás során az is kiderült, hogy az első lopásoknál több társuk is volt, közülük két miskolci férfit június 22-én, hétfőn fogtak el a rendőrök, majd ők is bűnügyi őrizetbe kerültek.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság jelentős értékre, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett miatt indított nyomozást velük szemben - tudatta a rendőrség.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.