Ugrás a tartalomra

Hátba támadta az idős hölgyet a táskájáért

Létrehozva
Elrendelte a letartóztatátás a Miskolci Járásbíróság annak a nőnek, akivel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Kép

A gyanúsított július 22-én a reggeli órákban Ózdon felfigyelt az életkorából adódóan nehézkes járású, idős sértettre, aki a kezében egy táskát tartott. A gyanúsított feltételezte, hogy a táskában pénz van, ezért elhatározta, hogy ha kell erőszakkal is, de megszerzi azt az idős nőtől. Elhatározásának megfelelően mögé lépett, megragadta a táskája fülét és rángatni kezdte azt. A sértett a táskáját erősen fogta, szembe fordult a gyanúsítottal, aki ekkor bal vállával olyan erővel lökte meg, hogy a földre esett. Ezt kihasználva a gyanúsított a táskát megszerezte, majd a benne lévő személyes okmányokkal, bankkártyával és mintegy 7400 forint készpénzzel a helyszínről elfutott - foglalta össze a Miskolci Járásbíróság közleményében Pászti Gergely sajtótitkár. 

A gyanúsított fenti cselekménye alkalmas lehet rablás bűntettének a megállapítására. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértékére tekintettel, ami 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés, a szökés, elrejtőzés veszélye reális, melyet a gyanúsított személy körülményei sem ellensúlyoznak. Mivel a támadó a sértettel egy lakókörzetben él és a további tanúk felkutatása folyamatban van, az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával megnehezítené a cselekmény bizonyítását. Az elkövetés körülményei, valamint a gyanúsított kedvezőtlen előéletei adatai alapján pedig attól is tartani lehet, hogy a tolvaj szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt követne el - fejtették ki. 

Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges - tudatták. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.