Ugrás a tartalomra

Borosüveggel ütötte, majd szúrta a mobiltelefonjáért

Létrehozva
Elrendelték a férfinak a letartóztatását, aki Miskolc egyik utcáján borosüveggel bántalmazott egy férfit, majd az eszméletlen ember zsebéből kivette a mobiltelefonját.
Kép

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított augusztus 11-én a hajnali órákban Miskolc egyik utcáján – közös italozást és előzetes szóváltást követően – az általa előző nap megismert sértettet egy borosüveggel többször megütötte. Majd miután az üveg eltört, több alkalommal meg is vágta a férfit, aki eszméletét vesztette. A gyanúsított ezt követően a magatehetetlen ember zsebéből kivette mobiltelefonját - írta portálunknak közleményben Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője. 

A cselekményt egy járókelő észlelte, aki megakadályozta a férfi további bántalmazását és értesítette a mentőket, valamint a nyomozó hatóságot. A támadónak ugyan sikerült a lopott mobiltelefonnal elhagynia a helyszínt, de rövidesen elfogták - adta hírül a közlemény. 

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.  A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet kifosztás és súlyos testi sértés bűntettének megállapítására - tájékoztattak. 

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértékére tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne, melyet nem ellensúlyoznak személyi körülményei sem. Nem zárható ki továbbá, hogy tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené, meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást, valamint esetében a bűnismétlés veszélye is reális - fejtették ki. 

Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés azonban nem végleges - tudatták. 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.