Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a feleségét elgázoló férfit, aki megöléssel fenyegette az asszonyt

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki elgázolta feleségét, majd megöléssel fenyegette.
Kép

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított augusztus 11-én a hajnali órákban Miskolcon közlekedett személygépjárművével, amikor észlelte az úttest bal oldalán vele szemben gyalogosan közlekedő feleségét, akivel haragos viszonyban állnak. Ekkor a gyanúsított megfordult és a sértett után indult, majd – az autót szándékosan a nő felé kormányozva – annak jobb első részével elsodorta őt. A sértett az úttestre zuhant, majd a gyanúsított kiszállt a járműből, a sértetthez lépett és több alkalommal testszerte megütötte - adta hírül portálunknak közleményben Pászti Gergely, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára. 

A sértett a gyanúsított ezen cselekménye következtében 8 napon túl gyógyuló, töréses sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított fentieken túlmenően szeptember 5-én  a reggeli órákban a sértett miskolci ingatlanának zárt kerítésén beugrott, majd a bejárati ajtót berúgva bejutott a házba, ahol az alvó feleségét egy pohár vízzel lelocsolta, majd fojtogatni kezdte, miközben azt kiabálta, hogy „Meghalsz, megöllek!” - osztotta meg a közlemény.  

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettének megállapítására. A nyomozás kezdeti stádiumban van, ennek során kell arról dönteni, hogy a terhelt augusztus 11-i cselekménye milyen további bűncselekmény megállapítására lehet alkalmas - tudatták. 

Az eljárás tárgyává tett kapcsolati erőszak bűntettére a Btk. 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabását rendeli. Amennyiben a gyanúsítottat további bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsítják, a vele szemben kiszabható büntetési tételkeret felső határa tovább emelkedik. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére róható bűncselekmény jellegére, tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés mértékére, valamint személyi és vagyoni körülményeire  tekintettel a terhelt szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani. Nem zárható ki továbbá, hogy különösen a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené, meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást, valamint esetében a bűnismétlés veszélye is reálisan fennáll - részletezték. 

A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását - tudtuk meg. 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.