Ugrás a tartalomra

Kerékpárral a whisky tolvaj nyomában

Létrehozva
A szabadnapos hadnagy kerékpárjával rövid időn belül utolérte a bolti tolvajt, majd szolgálatba helyezte magát, és igazoltatta őt.

Biciklivel indult vásárolni a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vizsgálótisztje szeptember 11-én délután egy helyi bevásárlóközpontba, aznap éppen a szabadnapját töltötte. Megérkezését követően látta, hogy egy férfi menekül az üzletből a biztonsági szolgálat elől, ezért azonnal a tolvaj után indult. A hadnagy kerékpárjával rövid időn belül utolérte a férfit, majd szolgálatba helyezte magát, és igazoltatta őt. Azonnal értesítette a rendőrkapitányságot telefonon, közben átvizsgálta a 45 éves helyi férfi ruházatát, valamint a táskáját is, amiből egy áruvédelmi eszközzel ellátott, 7 deciliteres whisky került elő - írja a police.hu az eset kapcsán.

A helyszínre érkező járőrök előállították a lopással megalapozottan gyanúsítható tettest a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi többször elkövetett már lopásokat.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.