Ugrás a tartalomra

Csúnyán behúzták a csőbe a sárospataki nőt

Létrehozva
Több mint 700 ezer forintot bukott egy nő, mert meg akarta védeni a befektetését. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

Megtörtént esetről számolt be a police.hu: csalás miatt folytat nyomozást a Sárospataki Rendőrkapitányság egyelőre ismeretlen tettessel szemben. Egy nő tett bejelentést, miután észlelte, hogy feltehetően csalás áldozata lett. Az „álprofil” egy üzenő felületen azzal kereste meg, a sértetett, hogy bitcoin befektetését zárolták, de ha befizet 260 ezer forintot, akkor minden rendben lesz. Az első utalást még továbbiak követték, amíg a nő rájött, hogy csalás áldozatává vált, majd feljelentést tett a rendőrségen. A Sárospataki Rendőrkapitányság csalás miatt folytat eljárást az ügyben.

Hozzáteszik, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz, megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz, csalárd módon megszerezni a pénzüket.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.