Ugrás a tartalomra

Kiengedték a börtönből a svájci farkas lelövésével vádolt vadászokat

Létrehozva
A büntetőeljárás még nyomozati szakaszban van, a gyanúsítottak jelenleg bűnügyi felügyelet alatt állnak.
Kép
Svájci jeladós farkas / Fotó: Gruppe Wolf Schweitz Facebook oldal

Kiengedték a börtönből és bűnügyi felügyeletbe helyezték a két szabolcsi férfit, akiket a svájci farkas lelövésével gyanúsít a rendőrség. Az előzetes információk szerint még tavaly áprilisban egy 9 éves kisfiú lőtte agyon a védett állatot Hidasnémeti külterületén, miközben apja egyik barátjával vadászott. A négyezer eurót (több mint másfél millió forintot) érő jeladót levágták a farkas nyakáról és a Hernád folyóba dobták, amit a búvárok találtak meg – számolt be a Tények.hu.

A rendőrök a két felnőtt férfit elfogták, kihallgatásuk után bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. Az állat igazi rekorder volt, kivégzése előtt mintegy 2000 kilométert vándorolt Svájcból Ausztriát és Magyarországot átszelve – tették hozzá.

Egyébként a hazánkban fokozottan védett szürke farkas természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Tragikus haláláról és az ehhez kapcsolódó büntetőeljárásról portálunk is beszámolt. Most annak jártunk utána, hogy mi indokolta a vadászok elengedését. 

A két szabolcsi vadász közül az elsőrendű gyanúsítottat az alábbi bűncselekményekkel gyanúsítják: természetkárosítás bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette, lőfegyverrel visszaélés bűntette és nagyobb kárt okozó rongálás bűntette. A legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés. A másodrendű gyanúsítottat természetkárosítás bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette bűncselekményekkel gyanúsítják. A súlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés” – továbbította megkeresésünkre a Miskolci Törvényszék Sajtóosztályának válaszát Tőzsér Ildikó sajtószóvivő. 

Kép
Vadászok letartóztatása / Fotó: police.hu

„A büntetőeljárás még nyomozati szakban van, a vádemelés sem történt meg, így a vadászok nem kaptak büntetést. A gyanúsítottak büntetőjogi felelősségéről vádemelést követően a bíróság dönt, addig nem beszélhetünk a bűnösség bizonyítottságáról. A Miskolci Törvényszék ez év május 29-én kelt végzésével a két gyanúsított letartóztatását megszüntette, egyúttal bűnügyi felügyeletüket rendelte el. A gyanúsítottak bűnügyi felügyeletét a Miskolci Járásbíróság legutóbb szeptember 2-án kelt végzésével 2025. január 4-ig meghosszabbította. A bíróság végzése véglegessé vált” – tájékoztattak. 

Kép
Vadászok bűnügyi felügyeletben / Fotó: police.hu

„A bűnügyi felügyelet magatartás szabályai szerint a gyanúsítottak meghatározott vármegyék közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatják el. Továbbá a tartózkodási helyüket engedély nélkül nem változtathatják meg. Ennek indoka: mindkét terhelt rendelkezik munkahellyel, megélhetést biztosító jövedelemmel. Egyikük kiskorú gyermekek tartásáról gondoskodik, a másik terhelt rendszeres orvosi kezelés alatt áll” – magyarázták a döntés okát. 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.