Ugrás a tartalomra

Késszúrásokkal torolta meg a szidalmazást

Létrehozva
A sörözőből hazafelé tartva a sértett a terhelt édesanyját szidalmazni kezdte, trágár kifejezésekkel illette őt, amely miatt a két férfi között veszekedés alakult ki, majd előkerült egy húsz centis pengéjű kés is.
Kép
A kép illusztráció. Fotó: Getty Image

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki 2023. augusztus 26-án a délutáni órákban egy késsel hátulról több alkalommal nyaktájékon szúrta a sértettet. A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett a gyanúsított izsófalvi ingatlanában töltötte a délutánt, ahol a terhelt rokonaival italozott, majd egy helyi vendéglőben folytatták a szeszesital-fogyasztást. A sörözőből hazafelé tartva a sértett a terhelt édesanyját szidalmazni kezdte, trágár kifejezésekkel illette őt, amely miatt a két férfi között veszekedés alakult ki. 

A gyanúsított – otthonához érve – magához vett egy 20 centiméter pengehosszúságú kést, és mivel a sértett többszöri felszólításra sem hagyott fel a sértegetéssel, a gyanúsított több alkalommal hátsó nyaktájékon szúrta a sértettet, aki ennek hatására összeesett. Ezt követően az elkövető a szomszédjának szólt, hogy hívjon segítséget a földön fekvő, vérző sérülthöz.

A sértett a cselekmény következtében nyolc napon túl gyógyuló, közvetetten életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 év börtön fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. 

A törvényszék súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét, az elkövetés eszközének veszélyes voltát, a kitartó szándékú elkövetést, valamint az élet elleni bűncselekmények jelentős elszaporodottságát a törvényszék illetékességi területén. 
Enyhítő körülményként vette ugyanakkor figyelembe a férfi bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását, őszinte megbánását, a hatóságokkal való együttműködő magatartását, továbbá a terhelt személyiségében rejlő okok mellett a bűncselekmény méltányolható indítóokát, azt, hogy a bűncselekményt fiatal felnőttként követte el, valamint ilyenként nyert értékelést, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt. Enyhítő körülmény volt még a konfliktus kialakulásában meghatározó szerepet játszó sértetti kezdeményező magatartás.  

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.