Ugrás a tartalomra

Részegen támadt a buszsofőrre a miskolci pályaudvaron

Létrehozva
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittas állapotban ütötte, rugdosta az autóbuszt, majd amikor a sofőr leszállt, a kiérkezett rendőrök jelenlétében őt is megrúgta.

A vádlott tavaly decemberben Miskolcon, a távolsági autóbusz pályaudvaron erősen ittas állapotban odament egy üresen álló, indulásra várakozó autóbuszhoz, majd többször kézzel, nagy erővel megütötte, és megrúgta.

Az autóbuszban ülő, éppen étkező sofőrt is szidalmazta, és azzal fenyegette, hogy felmegy hozzá, megveri, elvágja a nyakát.

Mindezt észlelték a közelben tartózkodó rendőrök, odamentek a busz mellett álló vádlotthoz és felszólították, hagyja abba, amit csinál. Ekkor szállt le a járműről a buszvezető, akire a vádlott a rendőrök jelenlétében rátámadt, bal combján megrúgta.

Az autóbuszvezető, aki közfeladatot ellátó személynek minősül, a bántalmazás következtében könnyebb sérülést szenvedett el. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – írta hétfő reggeli közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.