Ugrás a tartalomra

Három éves gyermeket hagytak magukra a szülei a hidegben

Létrehozva
Didergő, láthatóan egyedül kószáló három éves forma gyermekre lettek figyelmesek a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai a székhelyi városban.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: Schutterstock

Kisgyermeket találtak Kazincbarcikán a rendőrök a szabad ég alatt a fagyban. A halk szavú csöppség körül nem volt sem felnőtt, se ismerős, de az látszott, hogy megviselte a hideg. A rendőrök bevitték őt a kapitányságra, ahol enni is inni adtak neki. Mindeközben kollégáinknak adatgyűjtésük eredményeként sikerült megtalálniuk a szülőket, akik egy átgondolatlan döntésük miatt hagyták egy időre a játszótéren gyermeküket. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a gyermekvédelmi rendszeren keresztül jelezte az esetet a szakemberek felé - tette közzé közösségi oldalán hétfő délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.