Ugrás a tartalomra

Két nő táskáját vette el erőszakkal - súlyos büntetést kapott

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki két nőnek okozott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket táskájuk elorozása során.
Kép

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott márciusban az egyik miskolci aluljárónál gyalogló nő kezében lévő táskát megrántotta, de elsőre nem tudta megszerezni, mivel a sértett annak ellenére, hogy földre került, nem engedte el. A nőt addig húzta, míg nem tudott tovább ellenállni és elengedte a táskát. A vádlott 17 ezer forint készpénzt szerzett meg mobiltelefonnal, személyi okmányokkal és bankkártyával együtt - tudatta portálunkkal közleményben Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Járásbíróság sajtószóvivője. 

A terhelt májusban fenti cselekményét megismételte, ismét egy nőt választva áldozatául. A gyalogosan közlekedő időskorú sértett kezében lévő táskát olyan erővel megrántotta, hogy a nő földre esett. A vádlott a táskát az abban lévő pénztárcával, igazolványokkal, mobiltelefonnal, valamint alig több mint háromezer forint készpénzzel elvitte - tájékoztattak. 

Mindkét sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el. A bíróság a vádlottat rablás bűntettének minősített esete, súlyos testi sértés bűntette, közokirattal visszaélés vétsége és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt 10 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható - számol be a közlemény. 

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a terhelt váddal egyező, bűnösségre kiterjedő beismerő nyilatkozatát, kisebb nyomatékkal megbánó magatartását és közreműködését a sértettek kárának részbeni megtérültében. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor a terhelt előéletében rejlő körülmények mellett a bűncselekmények halmazata.  Az ítélet nem jogerős - közlik. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.