Ugrás a tartalomra

Sufni dohánygyárra bukkantak a vámosok a Nyírségben

Létrehozva
A család épp a feketén beszerzett dohányleveleket dolgozta fel lelkesen, mikor a NAV munkatársai megérkeztek.

Illegális dohánygyárat találtak a pénzügyőrök egy nyírségi ház melléképületében, csaknem 140 millió forintnyi dohányt és eszközt foglaltak le - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

A közlemény szerint éppen a feketepiaci dohányt dolgozta fel egy család, amikor a pénzügyőrök meglepték őket az otthonukban.

Az udvarban lévő konténerházban hatalmas dobozokban, fekete fóliával letakarva szárított dohánylevelek voltak, a konténerben pedig két férfi dohánylevelet aprított, adagolt és csomagolt.

A közlemény szerint a 21 éves házigazda azt mondta, hogy a berendezés és az alapanyag is az ő tulajdona, de annak származását nem tudta igazolni.

A pénzügyőrök közel 760 kilogramm dohánylevelet, több mint 1000 kilogramm vágott fogyasztási dohányt, vágógépet, mérleget és csomagolóanyagot foglaltak le csaknem 140 millió forint értékben.

Jövedéki törvénysértés, költségvetési csalás és pénzmosás bűntette miatt indult eljárás - áll a közleményben.

 

 


 

 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.