Ugrás a tartalomra

Nyakláncot lopott, kemény karperecet kapott érte

Létrehozva
A tiszaújvárosi rendőrök fél órán belül elfogták a nyakláncrablót.
Kép
Képünk illusztráció

Rablás bűntett miatt folytat eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 29 éves körömi férfival szemben. Az elkövető március 6-án, 17 óra körül Tiszaújvárosban, a Széchenyi úton egy gyalogosról próbálta letépni a nyakláncát. A nő ellenállt és megkísérelte kivédeni a támadást, majd dulakodás közben a földre esett. A férfi elmenekült az elszakadt lánccal, majd rögtön az egyik helyi zálogházban értékesítette is zsákmányát - tudatta portálunkkal közleményben Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A rendőrök adatgyűjtésük eredményeként fél órán belül elfogták a rablót, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását is. A nyomozók az eltulajdonított nyakláncot is lefoglalták - tette hozzá a közlemény. 

 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.