Ugrás a tartalomra

Felsőzsolcai dílerre csaptak le a rendőrök

Létrehozva
A rendőrök elfogtak egy új pszichoaktív anyaggal kereskedő férfit a településen.

A Miskolci Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt nyomoz egy 28 éves felsőzsolcai férfival szemben. A díler március 10-ét, azaz elfogását megelőzően tiltott szerrel kereskedett, amelyet fiatalkorúaknak is értékesített - olvasható a police.hu - n.

A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztály és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közös akcióban elfogták a felsőzsolcai terjesztőt, majd előállítását követően a hatóság gyanúsítottként hallgatta ki. A nyomozók kutatást végeztek a díler otthonában, ahol többek közt mobiltelefont és több százezer forintot foglaltak le. Az ügyben további nyomozati cselekmények várhatók - közölte közösségi oldalán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

Kábítószer fogyasztása esetén szédülés, megnövekedett pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamosaknál a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat. Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget válthat ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet. 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.