Ugrás a tartalomra

Tetten érték a dílert három kábítószerezővel egy autóban

Létrehozva
Crackpipa, kristály és stex is volt a Tiszalúcon parkoló autó utasainál.

A Szerencsi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 31 éves helyi férfival szemben. A taktaharkányi rendőrök március 17-én Tiszalúcon egy parkoló kocsit és az utasait ellenőrizték. Az utastérben a díler, valamint ismerősei – két nő és egy férfi – tartózkodtak. A jármű és az utasok átvizsgálása során a járőrök alufólia csomagokban összesen 5,81 gramm fehér, kristályos anyagot, droggyanús szerrel szennyezett üvegpipát, alufólia csomagolást, műanyag szívócsöveket, egy feltekert, 500 forintos bankjegyet, illetve több mint 300 ezer forintot találtak és foglaltak le - adta hírül portálunknak a police.hu közleményét Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

Kép
Kábítószer. Fotók: Police.hu

A szerencsi nyomozók a 31 éves férfit gyanúsítottként, az utasokat tanúként hallgatták ki. A férfi elfogását megelőzően Tiszalúcon többször kábítószert értékesített. A díler beismerő vallomást tett, szabadlábon védekezik - tudatta a közlemény. 

Kép
A kábítószerezők autója.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! A kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet - hangsúlyozta a police.hu. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.