Ugrás a tartalomra

Emberölési szándékkal sértődésből gyújtogatott

Létrehozva
Egy férfi felgyújtotta az ismerőse háza ablakán lévő redőnyt, mert ismerőse nem adott neki pénzt kölcsön.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Mocsári László

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt. A vádirat szerint a vádlott 2023. december elején ittas állapotban telefonon felhívta férfi ismerősét és 30 ezer forintot kért kölcsön, ezt a férfi elutasította, mire a vádlott megfenyegette, hogy megöli, közölte, hogy elmegy hozzá - adta hírül portálunknak közleményben Jogg Zsolt főügyészségi főügyész, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség Vádképviseleti és Büntetőbírósági Ügyek Osztálya helyettes szóvivő. 

A vádlott megjelent a sértett férfi borsodi kisvárosban lévő családi házánál, de a családtagok közül az apa és az anya elküldték azzal, hogy a fiúk nem fog beszélni vele. A vádlott hazament, de sértettségében elhatározta, hogy a háznál majd meggyújt valamit, ezért a pincéből felhozott egy benzines kannát, egy rongyra benzint locsolt ki, kerékpárral visszament a házhoz. Az ablakpárkányra tette a rongyot, öngyújtóval meggyújtotta, a benzin robbanásszerű hanggal belobbant, és a redőny elkezdett nagy lánggal égni, mire a vádlott elszaladt. A házban öt személy tartózkodott, közülük egy kiskorú, észlelték a keletkezett tüzet, a családtagok és egy arra közlekedő személygépjármű utasai közös erővel oltották el - számoltak be. 

A vádlott telefonon érdeklődött, hogy mi történt a házukkal, és annak ellenére, hogy elmondták neki, többen látták, ő dobta az égő rongyot az ablakra, kerékpárral visszament a sértettek házához, ahol a rendőrök elfogták - tájékoztattak. 

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható - tudatták. 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.